Képgaléria:
Az Intézmény névadójának, Miklóssy Jánosnak (1881-1944) a legendás hírű testnevelő tanár kíván emléket állítani. Miklóssy János a Kunszentmiklósi Baksay Sándor Református Gimnázium sportját országos viszonylatban is a legmagasabb színvonalra emelte, majd ezt a színvonalat évekig megtartotta, sőt az idő múlásával mindig szebb eredményeket ért el. Munkásságát több ízben elismerték a legfelsőbb sportkörök is, amikor ismételten kitüntették. „Az ország testnevelő tanára" címmel kitüntetett Miklóssy János neve máig fogalom sportszakmai körökben. A „Baksay” testnevelő tanára országos hírnevet szerzett városunk sportéletének. Szinte saját erőből építette fel az ország első, modern középiskolás diákpályáját, és atlétái évről évre nyerték az országos versenyeket. A községi sportuszodát az 1933/34-es tanévben építette, hogy a város lakói egészségesebben élhessenek. A két világháború közötti időszakot országosan uszodahiány jellemezte. Kunszentmiklósón másként volt mindez! Joggal vagyunk büszkék a létesítmény névadójára
A Városi Sportcsarnok a közel 9000 lakosú alföldi kisváros egyetlen sportcsarnoka. A város központjában szolgálja ki a három oktatási intézmény 2000 diákját és több sportegyesület sportolni vágyó tagját. Működése alatt sok sport- (és egyéb) rendezvénynek ad otthont. A sportcsarnok küzdőtere 1000m2 területű, 22,6 m x 45,2 m nagyságú, 7,5 m belmagasságú (4 részre is osztható) küzdőtér és a 350-400 néző kulturált elhelyezését biztosító nézőtér eddig minden igényt kielégít.
Edzőtáborozások, továbbképzések rendezéséhez kedvező áron, jó feltételeket biztosít az intézmény. Természetesen intézményünk gondolt a mozgássérültek látogatására, sportolási lehetőségére is, ezért 2008-ban az épületet és a hozzátartozó öltözők és mellékhelyiségek akadály-mentesítetését elvégeztük. A létesítményben 6 db 20-25 fős öltöző található, melyben kényelmesen felkészülhetnek a sportolni vágyók. Minden öltözőhöz zuhanyzó, mosdó és illemhelyiség (kerekes székes is) biztosítja a kényelmet.
Friss hozzászólások